Vadiúj Mustang
A fák leveleit gyengéden lengette a szél. A borongós, esős idő a maradék kedvemet is elvette, pedig fel kellett kelnem. Azon kivételes reggelek egyike volt, amikor egyetlen nő sem feküdt mellettem, kinek csendes szuszogása kellemes bizsergéssel töltött volna el. A fürdőszobába érve a tükörben egy bozontos, fáradt tekintetű férfit pillantottam meg. Az előző napi túlzásba vitt whiskyzés megtette kellő hatását. A fejem zúgott, és a szűnni nem akaró émelygés kezdte pokollá tenni a még el sem kezdődött reggelt. Ennek a szétesett fickónak csak egy órája maradt, hogy hidegfejű, ápolt üzletemberré váljon. Milyen jó lett volna borostásan egész nap az ágyban szunyókálni a szoba alkoholgőzös levegőjében! De az álmodozás megmaradt a tinilányoknak. A fürdőszoba sarkában lévő jakuzzi szirénként hívogatott. Kiábrándítottam magam egy hideg zuhanyozással, majd unottan elővettem a borotvakészletet. Míg a borotva az arcomon zümmögött, megpróbáltam átgondolni napi teendőimet, kevés sikerrel. Az irodában Maria már biztosan mindent előkészített.
Maria Cruz, a titkárnők gyöngyszeme, képes volt minden apró kis részletre odafigyelni, miközben kávét főzött, gépelt és telefonált egyszerre. Munkakapcsolatunkat akkor fűztük szorosabbra, mikor a barátja elhagyta. Sosem sírt előttem. Bár ugyanúgy végezte munkáját, mint máskor, eltűnt az a titokzatos mosoly az arcáról, ami oly kedvessé tette. Egy hónap elteltével nem bírtam tovább nézni szenvedését. Munka után meghívtam egy italra. Először vonakodott, aztán mégis eljött. Koktélt koktél követett, végül a forró éjszakából mindössze fekete hajzuhatagának, hamvas, puha bőrének emléke és a mindent elsöprő érzés maradt meg. Tartottam tőle, hogy ez rányomja bélyegét a munkájára, ám épp ellenkezőleg: onnantól kezdve üde színfoltja lett az irodának. Minden gondolatomat kitalálta, és a legdühösebb ügyfelet is pillanatok alatt lecsillapította. Néha eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha ital nélkül ő meg én még egyszer, de miután újból talált magának valakit, nem akartam gondot okozni neki.
Közönyösen kinyitottam a szekrényt, kiemeltem a sötétszürke öltönyömet a hozzávaló inggel és nyakkendővel. A külsőségek sokat számítottak, ha gazdag megrendelőről volt szó. Elindulás előtt bevettem két Aspirint, s leöblögettem egy kis Unicummal. Ez mindig hatott.
A sofőr kint várt rám a limuzinban. Irodába menet a The New York Timest olvastam, mígnem megpillantottam az ismerős üvegkolosszust. Előtte egy acélkék Mercedes állt. Csodálkozva Rolex órámra pillantottam. Kilencre beszéltük meg az üzleti találkozót. Gyorsan besiettem.
Az ötvenedik emeleten kiléptem a liftből. Az előszobában Maria Cruz mosolygós arccal fogadott.
– Az Emír összekötője öt perccel ezelőtt érkezett. Megkínáltam arab kávéval.
– Istennő vagy, Maria! – kacsintottam rá.
Benyitottam az irodámba. Ali Ramaz éppen elismerően csettintett a nyelvével.
– Finom ez a kávé! Mondja csak Mr. Smith, hol vehetnék olyan fekete limuzint, mint amilyen Önnek van? Az Emír biztosan jól megfizetné az árát.
– A limuzinom nem eladó, nélkülözhetetlen, de ha gondolja, szívesen ajánlok hasonlót megvételre.
– Kár. Akkor térjünk rá máris az üzletre! Az Emír biztosítékokat szeretne, hogy az autói épségben fognak megérkezni. Egy karcolás sem lehet rajtuk, főleg, ami a drága, vadiúj Mustangot illeti. Az Emír nem szeretné, ha az emberei bármelyik kocsit is kipróbálnák.
– Biztosíthatom Önt, Mr. Ramaz, a hajó legénysége egyetlen egy ujjal sem fog hozzáérni az áruhoz, mert jól megfizetem őket. Tudják, ha kárt tesznek valamelyik járműben, a bontóban végzik. A Mustangra pedig külön figyelmet fordítunk. Magam fogom felügyelni a berakodást.
– Úgy legyen, Mr. Smith! Az Emírnek lenne még egy kérése, egy sárga Toyota.
– Sárga Toyota? Igen furcsa kérés.
– A konyhai személyzetnek kell. Az Emír szereti a szusit, ezért jó lenne, ha Japánban gyártott Toyotát tudna szerezni. Készek vagyunk plusz kétezer dollárt fizetni, vagy akár ötezret is, ha sikerül fiatalabb gyártmányt beszerezni, de ismétlem, fontos, hogy a konyhai személyzetnek kell.
– Azt hiszem, nem lesz probléma a beszerzéssel. Kérem, tudassa az Emírrel, a sárga Toyotát is elküldjük, kérése szerint. Tehát akkor egyeztessünk: a következő autók kerülnek majd a konténerbe: egy vadiúj fehér Mustang, egy fekete Corvette, egy barna Ford, egy sárga Crysler, egy fehér Hummer, egy különleges Jeep és a sárga Toyota.
– Igen. A bankszámlájára utaljuk most a vételár felét, a másik felét pedig mihelyst az áru megérkezett. Ha elégedettek leszünk a kocsikkal, akkor a közeljövőben visszatérő ügyfelei leszünk.
– Nem okozunk csalódást az Emírnek.
– Ajánlom, hogy így legyen, Mr. Smith. Viszontlátásra!
Mr. Ramazzal a szokásokkal ellentétben kezet ráztunk, és egészen a liftig kísértem. A szikár arab férfi kifelé menet utoljára jól megnézte magának Cruzt, csettintett egyet, majd a folyosón mosolyogva belépett a nyikorgó felvonóba.
– Ugye nem adtál el neki? – suttogott hátulról a fülembe Maria.
– Dehogy! Ne is gondolj ilyesmire! – mondtam halkan, kissé meglepődve. Cruz úgy közlekedett, mint egy macska.
– Biztos, hogy nem lesz baj a nőkkel, főleg azzal a fiatal, szűz lánnyal? Taylor hadnagy folyton itt hallgatózik a sleppjével – nézett nagy barna szemével az iroda felé, ahol poloskák voltak.
– Kizárt! A könyvelést számtalanszor átnézték már, semmit sem találtak. Különben is, én csak egy jól menő autókereskedő vagyok.
– Azért az UV-lámpát el kellene tenni. Ha Taylornak véletlenül egyszer eszébe jut megvilágítani vele a fehér táblát…
– Okos fickó a hadnagy, de nem eléggé. Egyelőre tedd a lámpát a raktárba, majd kitalálok valamit, miért kell. Egyéb?
– Nincs.
– Rendben. Ebédeljünk együtt! Egykor érted jövök.
– Hová mész?
– Azt hiszem, új kocsik után nézek.
Csókot leheltem Maria Cruz parfümtől édes nyakára és az „Singing in the Raint” dúdolva beléptem a liftbe. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
